Címke: polski fiat 126p 650e (5)

Tevékenységtérkép

További fejlemények

Most kezdek eléggé belelendülni az autófelújításba. :)

A narancs alja tovább szépült, első körben kapott rozsdagátló alapozót, majd erre egy szürke réteg festék is jött később. Ez után végigtömítőztem az alját is a kocsinak. Röviden, tömören most itt tartok, rövidesen vissza kell borítani a kasznit, mert nem tudtam 1 doblemezt befejezni, nagyon szarul lehet így hozzáférni.

Uno is halad a szépülés útján, a sérült ronda első lökhárító helyett rendeltem már korábban egy új Turbo lökhárítót. Annyit kellett alakítani rajta, hogy a ködlámpák helye nem volt kivágva, ezt siekrült is megoldani, de nagyon sokat pöcsöltem vele, nem akartam, hogy ronda legyen. A csere se volt egyszerű, mert az egyik csavar elforgott a lökösben annyira összerohadt... Mivel amúgy is kuka lenne a lökhárító, így szépen körbevágtam a csavart, ami végül eltört leszedés közben. :) Ami a polskinál egy 3 perces művelet, itt majdnem egy napom ráment a lökhárító cserére. :) Mert persze, ha már le lett szedve, alatta is szépen kitakarítottam, ileltve 1-2 alkatrészt pótoltam. Így végre van ködlámpa is az autón, illetve már szép az eleje is. :) A piros díszcsíkot is megoldottam már a lökhárítóra, ahogy azt illik is. :)

Visszatekintés

Kisautó teszi a dolgát végülis, azt leszámítva, hogy állandóan szerelni kell. :D Legutóbb például elkezdett a váltó szarakodni. Elsőre a 3-ast nem vette, aztán a 4-est és végül a rükit se volt hajlandó venni. Nagy nehezen hazamentem vele és felemeltem, mert az összekötőre gyanakodtam, ehelyett furcsa látvány fogadott. Konkrétan a váltótartó kengyel csavarját valahogy elhagytam és csak úgy lógott az egész indokolatlanul. :) Gyorsan pótoltam a csavart, ezek után már kezelhető lett a szörnyeteg.

Motor projekt lassan, de biztosan halad. Holnap viszem a főegységeket gépműhelybe, ha ott elkészülnek, remélhetőleg gyorsan halad majd a dolog, kivéve a hengerfejet, amivel még van meló bőven.

Téli kerekek is felkerültek, bár hátulra a gyilkos stomil gumikat raktam, egyelőre teszik a dolgukat. 

Éppen nézegettem a régebbi képeket, találtam néhányat a kisautóról. Például még a Langer Zsolt előtti tulajnál készült 2005-ös fotók is megvannak, illetve a vásárlás előtti 2009-es képek is. Furcsa látni, hogy mennyit változott azóta, talán az is lehet, hogy a bontótól én mentettem meg.

10. KGST party, avagy hatalmas szívás

A sztori:
Hát nem is tudom hogyan kezdjem... Szóval felvetődött az ötlet, hogy még a nyáron ellátogatok egy találkozóra. Pont kapóra jött a KGST party, mivel tavaly is el akartam menni, így gondoltam majd idén bepótolom. Úgy tűnik sikerült, kamatostul. :D

Lefelé úton OGY, Norberto és én konvojoztunk. Szolnok-Debrecen-Nyíregyháza útvonalon, végig a 4-es úton. Útközben csak egy kisebb gond jött elő, mégpedig beesett a gázpedál, de mivel 2 nappal azelőtt is megtörtént, rögtön tudtam mi a gond. Nyíregyháza előtt megálltunk tankolni is, a kisautó meglepően jó 5,1-es fogyasztást produkált lefelé úton. 
Már kezdtem dicsérni az autót, hogy mennyire jó, amikor éppen beértünk Nyíregyre és egyszercsak puff leállt a motor. Na innentől lett igazi szopás ez a hétvége... Félreálltam, jöttek segíteni többen is, de az istennek sem volt szikra, pedig már mindent cseréltünk. Végül Peti500 felajánlotta, hogy bevontat a kempingbe, ahol nyugodtan lehet bűvölni a vasat.
Regisztráció után kicsit szusszantunk, de nem hagyott a dolog, így nekiálltunk, hátha beindul. Megint kerestük a szikrát, amikor indítózás közben Gyula észrevette a hiba egyik okát. Hiába forgott a motor, az elosztó meg sem mozdult. Na akkor szétesett az elosztó fasza, végül szelepfedél leszedése után derült ki, hogy bizony a tengely se forog, így tuti, hogy a vezlánc adta meg magát. Mondjuk ekkor nagyon elgondolkoztam, hogy 4000 km után mi a gyíktól szakadhat el az a lánc... Ekkor már sötétedett és a roppant módon érdekes koncert helyett a rögtönzött "motorfelújítás" lett a nézők célpontja. Itt aztán kaptunk bőven "szaktanácsokat" is. :D Nagynehezen lejött a vezfedél, ezt mindenki egy HÚÚÚBAAAAZMEEEG felkiáltással kísérte, mert világossá vált, hogy miért szakadt el a lánc... bekapott egy hajtókar anyát. :O Na ekkor aztán igazán elkezdtem izgulni, hú, hajtókar , dugattyú, mik sérülhettek még... Inkább kiszedtük az egész motort, olajteknő le, viszont megvolt az összes hajtókar anya... Tehát volt egy bónusz csavar a kocsiban. Mikor láttuk, hogy végülis más nem sérült, minden oké, összeraktuk a motort és a pénteki szerelést éjfél körül befejeztük. 

Szombaton reggel 6-kor folytatás, beraktuk a motort a helyére, aztán Andrei kollega meghozta a hiányzó vezlánc szettet, amit gyorsan be is építettünk, mikor minden a helyén volt, jöhetett a próbaindítás. Én se hittem benne, de azonnal beindult, és nagyon szépen járt, annyira, hogy 15 mp után le is állt és onnantól kezdve megint nem volt szikra.... OOOFUCK! Ekkor már marhára ideges voltam, hiszen hiába lett jó a motor, megint beszart valami... A tűző napon már amúgy sem bírtam tovább, így otthagytam inkább. Délután a szervezők segítettek feltolni az autót a sátrunkhoz, ahol árnyékos helyen lehetett tevékenykedni. Na itt újra, kondi, trafó csere, de szikra még minig sehol... Szerencsére Peti 500 megint a segítségemre volt, állítottunk egy gyújtást, utána derült ki, hogy a megszakító volt retkes, azért hiányzott a szikra... Ezek után persze azonnal beindult, így végülis 2 napos szerelés után újra ment az autó. :)
Szerencsére a felvonulásra lett kész, így azon részt tudtam venni. 
Vasárnap összepakoltunk és elindultunk hazafelé. Eger felé vettük az utat, mert ott volt egy kis dolgunk, de ha már ott voltunk muszáj volt egy kis bort hozni Szépasszonyvölgyből. Innen Tibee ment Tarján felé, Norbertoval mi viszont elindultunk Pest felé. Egészen jól jött a kisautó, 90-es utazót tartottuk, a kihulló csavar után már kezdtem aggódni, hogy hazaérek-e egyáltalán. Norberto útközben elkanyarodott, így egyedül maradtam hazafelé. A tempó maradt, viszont valami nem tetszett, kezdett picit gyengülni, nagyon melegedett. Elég sok olajat megzabált, így töltöttem utána, ekkor még nyugodtan. 10 km múlva erős benzinszagot lehetett érezni, az autó megint megállt, persze a 3-as úton a semmi közepén. A hiba nem tűnt súlyosnak, a karbiból kijött a cső, ezt miután visszahűlt,visszaraktam a helyére. Itt láttam, hogy olajos a légszűrőház, leszedtem a szívócsövet, ami tele volt olajjal, ekkor gondoltam a kartergázcső telefosta, így lekötöttem, nehogy teleköpje. Hazafelé vánszorogva jött már az autó minden megtett méter ajándék volt, alig vártam, hogy otthon legyek már. De az 50-es tempónál már nem jöttek elő gondok, hazaért a kisautó. Annyira elment a kedvem tőle, hogy 1 hétig rá se néztem.

Hibakeresés:
Ma már nem bírtam magammal, kivettem az egész motort, darabokra bontom, ennek már úgyis annyi. Fura volt, hogy újabb csavarok tűntek el, ahol nem, mint például a légszűrőháznál, ott a lemezt repesztette szét. Bontásnál vettem észre, hogy a kartergázcső teljesen száraz, így egy helyről jöhetett az olaj: az égéstérből... jajjj itt nagyobb a baj. Lekaptam a hengerfejet, ahol vastagon szétégett olajréteg várt mindenhol. A hengerek fala elég karcos, így tuti, hogy a gyűrűknek annyi, a furcsa az, hogy nem füstölt az autó.

Tények:
Most ott tartok, hogy ezt a motort már nem csinálom meg, 4000 km után újra fel kellene újítani, hagyom inkább a francba. Autó tehát lerakva, legalább bringával tudok közlekedni, az autóra majd tavasszal, vagy nyáron visszatérek, hogy mit érdemes megcsinálni rajta. Úgy tűnik ez a KGST party elég drága mulatság volt nekem, ráadásul, már járóképes autóm sincsen... FUCK

Viszont szeretném megköszönni azoknak akik segítettek: Norberto, Andrei, OGY, Gedeon, Peti500, Antoni és még azoknak akik most nem jutnak eszembe. :)

téli móka

Kisautókat még ősszel leraktam, illetve leponyváztam, hogy megvédjem a téli zord időjárástól. Ez egy darabig jó ötlet is volt, addig ameddig nem jöttek a keményebb fagyok, konkrétan szétrepedezett az egész ponyva, így nem láttam értelmét a létezésének. 

A havat vártam, de késett, mikor végre leesett egy adag, akkor előhoztam a kiskocsit mégis játszani egy keveset. :D A brutál bütykös gumik kiválóak hóban, aszvalton viszont durva hangja van. :) Kétszer mentem el csapatni vele, ebből egyszer se értem haza. Elsőre csak a kondenzátor szart be szerencsére, de viszont másnap hatalmas pukkanást lehetett hallani, halleluja felrobbant az akkumulátor... Na innen 2km-t toltuk hazáig, végül megúsztam egy aksi, kondenzátor és trafó cserével a kalandot. Illetve talán mégse, azóta nincs index, relé csere után se működik sajnos. :(

Mivel a motorban már 1500 km van, így hirtelen néztem egy olajszintet, meglepetésemre az olaj alig érte el a nívót... Töltöttem utána, de szerintem irreális ez az olajfogyasztás, persze sehol se ereszt, mindenhol porszáraz.

Előkapartam a bringát is, mert amint itt a jobb idő ezzel fogok szaladgálni. Sajnos a régi gumik menthetetlenül szarok voltak, így vettem rá egy szettet, így felkészülten várjuk a tavaszt. :)

évnyitó-blognyitó

3 év blog.hu-s blogolás után végre sikerült itt nyitnom egy garázst. :)
Előző bejegyzések itt:  http://p126.blog.hu/
I
tt minden fontosabb munkálatot, változást dokumentáltam évekre visszamenőleg. 
Mivel előző blogban se írtam egy ideje, megpróbálom összeszedni a történéseket.

Kezdeném ott, hogy októberben voltam Lengyelországban, igaz tanulmányi úton, már mindenkinek az agyára mentem, mert folyton polski boltokba szaladgáltunk. :) Szerencsére egy aktív boltot találtam Varsóban, ráadásul az eladó tudott angolul, így valamilyen szinten értettük egymást. Sajnos sok cucca nem volt, de néhány alkatrészt azért mégis sikerült hazacsempésznem.

Szeptember óta van meg a jogsim, azóta használom rendesen az autót, több-kevesebb sikerrel. Eddig 1300 km-t mentem vele, ahhoz képest, amit jósoltak nekem, hogy folyton le fog rohadni, de szerencsére nem így lett. Legalábbis nem jellemző, az első úton természetesen megállt alattam a teknika, mint kiderült a lyukas úszó tehetett mindenről.
Első tankolásnál derült ki, hogy az új beöntőcső is olyan szar mint amit kiszedtem, szép tócsa lett a kocsi alatt. 
Következő csapás az volt, amikor kitaláltam, hogy az R2 izzók helyett H4-et rakok be, mert az erősebb. A csere meg is történt, viszont másnap az istennek se akart inítani, leszívta teljesen az akksit. Azóta egy mobil bika van a csomagtartóban, így legalább tuti beindul.
Most viszont leponyváztam már, télen nem használom, ha majd itt a jó idő lesz vele munka bőven. :)

EHL-ről is essen néhány szó, ki lett hozva cirka 15 km erejéig. Nagyon durván más a zöldhöz képest, finom kis szerkezet. :) Papírjait megtaláltam pakolás közben, rendszámon kívül minden megvan, elméletileg egy műszaki, plusz néhány papiros kell ahhoz, hogy újra az utakat járhassa.

Egy régi ismerősöm szólt nemrég, hogy tudna néhány polksi alkatrészt, gondoltam veszíteni nem tudok vele, megnéztem. Hát kasznielemeket találtam, de nem kis mennyiségben. Természetesen gyári alkatrészek, még békebeli időkből megmaradva. Szerencsémre az eladó elhozta nekem, így nem kellett nekem szenvednem az oldalfalak elszállításával. :)

Néhány fotó még:  https://picasaweb.google.com/117792157214639482861/2011Tel#