Polski Fiat 126p-1984

Szinte véletlenül sikerült megvennem ezt az autót, nem is terveztem, de valamiért mégis tetszett. :)
Amit tudni kell: 1984-es, utolsó kissárvédős és krómos póckik egyike, de már 650E motorral.
45 ezer km van benne, végig vezetett szevízkönyv(!), majdnem végig garázsban tartva, szinte rozsdamentes a bódé, 95%-ban gyári fényezés.

Mivel pofátlanul alacsony összegért el tudtam hozni, ráadásul 1,5 év műszakival, bűn lett volna otthagyni.
Konkrétan abban az időben használós autót kerestem, olyat amivel félelem nélkül ki tudok menni a városból. Miután kiderült mennyire jó állapotú, inkább ez is ment a többi mellé hobbiautónak. :)  
Fél év alatt talán 80km-t mentem vele összesen, szóval nagyon kímélős.

Legfrissebb bejegyzések az autóról

Elkapott a gépszíj

Utolsó bejegyzés óta nagyon sok minden történt, megpróbálom röviden összefoglalni.

Turbo i.e:
A májusban vásároltam egy Uno Turbo i.e.-t,  sajnos nem sokáig tudtam használni, mert vizsgáztatás utáni napon sikerült megtörnöm az elejét. Ezzel elkerülhetetlen lett a teljes felújítás amit szerettem volna még 1-2 évig halogatni. De ha elkezdem, akkor nulláról újra legyen építve, csak így van értelme és értéke is a munkának. Első körben teljesen szétszedtem, ez se volt egyszerű, illetve az elemek leszerelése után azért volt meglepi rozsda elég sok helyen, pedig az autó nem tűnt egyáltalán rossznak. Ha már elején cserések az elemek, mindenből megpróbáltam gyári elemeket beszerezni, amiket még bontott állapotban se találni sehol, több hónapos munka volt például egy első sárvédő és a homlokfal beszerzése. Normális géptetőt azóta sem találtam... Lakatos bácsinál majdnem 2 hónapot volt az autó, rendesen volt rajta munka: hátsó doblemezek cseréje, 2 hátsó ív javítása, küszöbök cseréje, jobb első komplett doblemez cseréje, homlokfal csere, ajtó alsó perem csere.
Nem volt olcsó a lakatolás, de tényleg minőségi munkát kaptam érte cserébe.

Mivel az autó felét így is újra kellene fényezni, sőt a gyári marha ritka matricák is megsérültek lakatolás közben, érdemesebb újrafényezni teljesen a kocsit. Viszont, ha már újrafényezés, akkor egyáltalán nem ebben a színben gondolkozom, hanem rosso racing piros lesz, amilyen egy igazi olasz sportkocsi. :) De mivel az újrafényezés jóval több munkát és pénzt igényel a kocsi félre lett téve, jövő nyáron folytatom, ha időm engedi. 

Viszont ezzel a manőverrel megint oda jutottam, ahol a kocsi vétele előtt voltam: nincs egy normális autóm amit használhatnék.
Rövid időre sajnos Bubu-t is be kellett fognom az alkatrészek és egyéb dolgok szállítására, szegény nem azt a törődést kapta, mint amit szokott. 

1.5 MPI:
szokásos napi 5x hirdetések átfutása közben találtam egy mk1-es piros uno-t nagyon jó állapotban. Elsőre megtévesztő volt, mert mind a motor, mind kívülről olyan volt az autó, mint egy turbo i.e. Persze tudtam, hogy egy full extrás 1.5 mpi, de nagyon lázba hozott.
Motorhibásnak hirdették, de úgyis itt van egy plusz 1.3 turbo motorom, max azt beleteszem. Elmentem megnézni a kocsit, ami annyira megtetszett, hogy el is hoztam. Kaptam hozzá marha ritka eredeti turbo i.e 14-es cromodora felniket is, amiből így már 2 szett van, és eddig 4 szettről tudok az országban. :)
Hamar ki is vettem a motort, ami megint nem volt egyszerű, mert miért is lenne az, ha lehet vele szopni is? :) Egyedül kellett kivenni, bármilyen zsiráf, csörlő vagy akármi nélkül, így inkább a motor leengedése mellett döntöttem. Kocsi felemel, motor leenged. Persze ez elég sok bénázással járt, mert egyszerre engedni le a motort, felül meg feszíteni és még arra is ügyelni, hogy ne bukjon le az emelőről koránt sem volt egyszerű. Most ott tartok, hogy a motortér kipucolva, be kellene pakolni alá a turbo technikát, de tavaszig ez is szünetel most.

1.4 Turbo D:
Már egyáltalán nem akartam még egy romot, de aztán véletlenül felbukkant egy olyan uno amit régóta szerettem volna: Egy 1.4 Turbo Diesel. Meglepően olcsón, egész szép állapotban, öreg papa nemrég hunyt el, ezért válna meg tőle a család. Nagyon lázba hozott, de már erőforrás sem állt rendelkezésre, de ez nem jelenthet akadályt. Elmentem megnézni, ahol sajnos csalódnom kellett. A fényezése nem túl szép, sok helyen a papa maga javította, nem túl igényesen, sok helyen látszik rajta a papás vezetés nyoma. Az autó kipróbálása megint nem nyűgözött le annyira, mivel kegyetlenül lomha, bár nem meglepő, mert 20 évig szerintem 2500 fölé nem volt pörgetve az a motor, leginkább a környéken használta, szóval hosszú távokat se ment szegény autó. Viszont az alja teljesen rendben van, rozsda kevés helyen van, bár mit várunk egy 1987-es autótól? Vannak hozzá új gumival ugyancsak gyári, de 13-as cromodora aluk,új 70 Ah akksi, frissen cserélt fék. Egyetlen negatívum, hogy 2 hét vizsgája van már csak, de abszolút vizsgaképes a kocsi. Nem haboztam sokáig, egy rövid alkudozás után egymás kezébe csaptunk. Így megvan életem első diesel autója, sőt a család első dízelje is, így hagyománytörő is lettem egyszerre, :)  

Rögtön első nap nekiestem rendbe tenni, egy gyors mosás után rögtön fényévekkel jobban nézett ki, de a 14-es felnik dobták fel igazán. Még egy hete sincs itt, több, mint 200km már van benne, elég jól sikerült kikormolni, kezd megjönni az ereje is, de még kellene neki pár hosszabb utazás. Olajcsere az első, ezért vettem bele castrol 5w-40 td olajat, ezt ajánlották többen is, nem hinném, hogy lesz vele negatív tapasztalat. Érdekes sokáig utáltam a dízeleket, de egyáltalán nincs durva traktorhang, és amikor a turbó elkezd tölteni, elég jó erő is lendíti az elég nehéz autót( 950kg). Eddigi uno gépparkból őt szeretem a legjobban, mindene működik, tényleg nem kell semmit kicserélni rajta, ami egy 28 éves autónál elég hihetetlen. :) Viszont hosszú évek után van végre egy HASZNÁLÓS autóm, ami igenis nagy szó. :)


Hát az unokról voltaképpen ennyit, nagyon úgy látszik a polskik mellé érkezett egy másik hobbiosztag is, elég nehéz mind időt, mind pénzt fordítani az összesre.

Polskik:
Nyáron vettem 4db rom polskit, abból az egyik egy marha jó állapotú bis. Ezzel vannak még tervek, de mivel ez már a 2. bis és ez se menetkész, így ki tudja mi lesz a nagy tervekből... Mindenesetre most át kell csoportosítani a dolgokat, mert ez így már sok. Jelenleg 9 autóm van itt-ott, úgy, hogy nyáron 3 el lett tüntetve már... A hosszú ideje készülő narancs szétszedett kaszninak még nem tudom mi lesz a sorsa, mert lehet, hogy nem lesz időm befejezni a közeljövőben, viszont helyem sincs tárolni már.
Bubu-t jövő nyáron akartam szétszedni a teljes felújításhoz, de mivel jövő évre 2 autót kellene összerakni, lehet csúszik a projekt.
Amúgy bubu jól teljesít, idén egész sokat használtam, összesen 2 hiba fordult elő, egyik a fos utángyártott menesztőt ledarálta a féltengely, illetve a rajta lévő karbi befosott, most kapott végre benzinszűrőt is és egy vacsi új elegant karbit is. 

stomak @ . 27 fotó . Szólj hozzá!

Stagnálás

Sajnos vizsgaidőszak miatt szinte egyáltalán nem tudok haladni az autókkal.

Bár azért közben történt ez-az, lássuk sorban:

Vittem egy elég nagy adag csavart galvanizáltatni, mondhatom, hogy most ez lett az eddigi legjobb minőség és végre nem hiányzik belőle semmi. :)

A bontandó Uno turboból elhoztam az egész belsejét már szinte, az üléseket gyorsan be is pattintottam egy kis plasztikázás után. Igazság szerint nem azért jó mert ritka és turbo( ezért is), de végre elfér a lábam, mert ezt valahogy hátrébb lehet állítani. :)  

Közben az alkatrészállományt is bővítettem 1-2 érdekességgel: krómos lökösre való toldat, ami marha ronda, soha nem is lesz autón, de legalább ilyen is van már :) Illetve szereztem egy gyári Monte Carlo kormányt, ritka módon gyári dudagombbal, ami nagyon ritka már. Vicces volt, mert az első szerint lada kormány, ami max annyiból volt helyes, hogy abba is bele lehet rakni. A fém részek voltak viseltesek, de ezeket már javítottam, most tényleg csak a beszerelést várja már.

Költözéskor jött a nagy dilemma, mert az ottani mélygarázsból el kellett takarítanom a polost. Ez nem lett volna gond, ha a másik narancs nem lenne most szétdöntve teljesen. Viszont mint kiderült az új lakásnál lehet bérelni különálló garázst, ami nem mellesleg elég nagy egy polskinak. :) Hát ennél jobb megoldást nem találhattam volna. Most sikerült is kellően belaknom, mert már ez is szét van szedve, komplett hátsó futómű, komplett fék csere és olajszivárgások megszüntetése a feladat műszaki előtt. Persze, ennél sokkal több dolog is meg lesz most csinálva, ha már úgyis szétkaptam.

Az épülő narancs most is ott szomorkodik felborítva, mert se időm, se kedvem csinálni. Talán nyáron újra ihletet kapok hozzá, mert , ha nem akkor ott lesznek gondok. :)
stomak @ . 12 fotó . 1 komment

Új motor-váltó-belső tér

Elég régóta nem írtam már bejegyzést, konkrétan az autó megvétele óta...
Pedig történt ez-az már közben a kocsival. Első körben hibátlanul teljesít, ez az első polákom, amit nem kellett szerelnem reggeltől-estig, ha valahova menni akartam vele. :)

Nyáron kétszer kellett teljesítenie a Bp-Balaton távot, ezt gond nélkül vette, de ezeken kívül szinte nem is ment semmit.
Nyári talin nagy meglepetésemre megkapta a kisautó a leggyáribb krómos pócki díjat. :)

Még tavasszal sikerült elbontanom egy 300km-t! futott polskit. Ebből szinte minden alkatrész kis kozmetika után azonnal beépíthető. Kezdtem a motorjával, kívülről eléggé le volt harcolva, de a gyári olaj még aranysárga volt benne, és a szelepfedél levétele után makulátlan belső várt. Ezek után a burkolatok kaptak egy homokot és szintert, a csavarokat galvanizáltattam, és a blokk kapott egy alapos pucolást, ami nem volt egy egyszerű dolog, mert a 23 éve oxidálódó aluminium tud fejtörést okozni. :)
Miután az összes alkatrész elkészült, kezdődhetett az összerakás, nem volt nagy munka mondanom sem kell. Csak megjegyzésként, ebben a motorban 100%-ig gyári alkatrészek vannak, még a gyertyákat sem kellett kicserélni. :)
Mivel még korábban kapott az autó egy vadi új váltót, így azzal nem kellett foglalkozni, iletve igen, mert a féltengelyek a 25 év állás során szétrepedtek, abból kapott gyári újat és közben a gumibak is elszakadt, de ez már enm lényeg. 
Indítás során nem a szokásos azonnal indul és pöfög, hanem nagy szívás következett: Első körben a felújított az nem nyomott benzint. Ezt cseréltem, de erről függetlenül sem kapott benzint, így a karbit is ki kellett cserélni. ezek után tényleg pöcc-röff lett. Nagyon meglepő volt, mert karakteresen más a hangja mint egy jóval többet futott motornak, az, hogy szinte úgy tudtam elindulni vele, hogy alig kellett a gázhoz hozzáérnem, az már csak bónusz. Egyelőre nagyon óvatosan megyek vele, mert összesen most van még csak benne 1000km. 

Időközben tudtam szerezni Ausztriából egy komplett kék belsőt egy bambino-ból. A kárpitok azon kívül, hogy retkesek voltak, szinte hibátlanok. Pucolás után be is kerültek az autóba, most még hiányszik a 2 első ülés, azok kárpitosnál vannak egy kis csinosításra.
Nem gondoltam volna, hogy a narancs autóhoz a kék ilyen jó lesz, de taln szebbet nem is tudnék elképzelni. :)

Másik narancsnak is nekiálltam közben, de itt el is akadtam a munkával, konkrétan már nincs energiám teljesen felújítani egy póckit, így ezzel is lesznek tervek tavasszal, de össze lesz még rakva ez tuti.
A kis zöld rémség még inkább bomlik, semmit terv nem lesz vele, az értelmes dolgokat még kiszedem belőle, majd hátratolom a kertbe, használni és kidobni sem akarom.
A fehér kisautó is megvan még, de azzal se lesz már komolyabb tervem, sajnos mindig tervezgettem, de tudom, hogy nem lesz kapacitásom rá, legalábbis a következő 5 évben biztosan nem. :(

Illetve bővült a bontószökevények sora egy bissel. Nem kell megijedni, csak egy kaszni az egész, az is inkább hiányos. A kormánymű miatt kellett a kocsi, de elég sok dolgot kaptam hozzá amiket tudok hasznosítani, így egyáltalán nem volt rossz vétel, sőt. A kasznival is vannak tervek, de ez most tényleg nem aktuális. :)

Ugyanitt keresek eladó Fiat Uno Turbo-t, ha esetleg tudna ilyet valaki. :)

stomak @ . 30 fotó . 6 komment

új autó, de minek?

Még tavaly novemberben sikerült vennem egy új kispolákot. A dolog egyszerűen úgy kezdődött, hogy hazafelé megpillantottam. Megnéztem közelebbről, de különösebben nem izgatott a dolog. A biztonság kedvéért hagytam ott (is) egy cetlit. Másnap kaptam a hívást, hogy eladó a kocsi. Na itt kissé elbizonytalanodtam, hiszen egyáltalán nem akartam autót venni, polskit meg főleg nem. Mindenesetre megbeszéltük, hogy megnézem az autót. Sajnos jobb volt az állapota mint gondoltam és amikor az árra tértünk, kaptam egy elég alacsony ajánlatot, én meg még pofátlan módon azt is lealkudtam. Innentől kezdve nem volt visszaút. :)

Egy ideje keresek ilyen kissárvédős-krómos polákot, mert a 86-os már unalmas. Takarítás közben még a végig vezetett szervízkönyvet is megtaláltam, ami nagyon vicces egy ilyen autónál, még a gyerytacserék is rendszeresen vezetve voltak. 45 ezer km után még nagyon szép a kaszni, sajnos a dugaszolók elvesztek korábban a doblemezről, így a sárvédő alja tele van sárral, ami szépen el is kezdte rohasztani ott.
Sajnos az 1-es fokozatot nem vette, így váltót kellett cserélni első körben. Ez meg is történt, de így akkor a motorra is ránéztem, a biztonság kedvéért láncot is cseréltem benne, mert kicsit lógott már az eredeti. Végig shell olajat kapott, ez meg is látszik a motor belsején, ilyen szépet még én se láttam eddig. Mikor összerakásra sor került, a próbaúton kiderült, hogy a másik váltó 2-es szinkronja szar, na ekkor már dühös voltam. Hazavittem az autót és azóta egy centit se mozdult.

Még van rajta bő 1 év vizsga, szóval tavasztól akarom használni is, mivel konkrétan nincsen most használós autóm, a kis DDU meg már csak donornak szolgál, elegem lett belőle, vége a történetének itt. Egyszerűen annyi bosszúságot okozott nekem az az autó a beleölt pénz és idő ellenére, hogy fölösleges továbbra is azzal foglalkozni. Egy ésszerű megoldást kellett találnom, amibe a felújítása nem tartozik bele. Az eladása még ott lehetett volna, de ilyen állapotban a töredékét sem kapnám vissza a belelocsolt pénznek, így a legegyszerűbb megtartani és a jó alkatrészeket kiszedni belőle, esetleg raktárnak már most tökéletes. A vicc az, hogy még fél év vizsga is van rajta, de azt már az udvarban fogja eltölteni.
stomak @ . 16 fotó . 8 komment