Polski Fiat 126p-fehér

Jelenleg, sajnos rendszám nélkül... vásárlás pillanata 2010 január motorja mostanság, tudom nincsen termosztátház... :)

Legfrissebb bejegyzések az autóról

10. KGST party, avagy hatalmas szívás

A sztori:
Hát nem is tudom hogyan kezdjem... Szóval felvetődött az ötlet, hogy még a nyáron ellátogatok egy találkozóra. Pont kapóra jött a KGST party, mivel tavaly is el akartam menni, így gondoltam majd idén bepótolom. Úgy tűnik sikerült, kamatostul. :D

Lefelé úton OGY, Norberto és én konvojoztunk. Szolnok-Debrecen-Nyíregyháza útvonalon, végig a 4-es úton. Útközben csak egy kisebb gond jött elő, mégpedig beesett a gázpedál, de mivel 2 nappal azelőtt is megtörtént, rögtön tudtam mi a gond. Nyíregyháza előtt megálltunk tankolni is, a kisautó meglepően jó 5,1-es fogyasztást produkált lefelé úton. 
Már kezdtem dicsérni az autót, hogy mennyire jó, amikor éppen beértünk Nyíregyre és egyszercsak puff leállt a motor. Na innentől lett igazi szopás ez a hétvége... Félreálltam, jöttek segíteni többen is, de az istennek sem volt szikra, pedig már mindent cseréltünk. Végül Peti500 felajánlotta, hogy bevontat a kempingbe, ahol nyugodtan lehet bűvölni a vasat.
Regisztráció után kicsit szusszantunk, de nem hagyott a dolog, így nekiálltunk, hátha beindul. Megint kerestük a szikrát, amikor indítózás közben Gyula észrevette a hiba egyik okát. Hiába forgott a motor, az elosztó meg sem mozdult. Na akkor szétesett az elosztó fasza, végül szelepfedél leszedése után derült ki, hogy bizony a tengely se forog, így tuti, hogy a vezlánc adta meg magát. Mondjuk ekkor nagyon elgondolkoztam, hogy 4000 km után mi a gyíktól szakadhat el az a lánc... Ekkor már sötétedett és a roppant módon érdekes koncert helyett a rögtönzött "motorfelújítás" lett a nézők célpontja. Itt aztán kaptunk bőven "szaktanácsokat" is. :D Nagynehezen lejött a vezfedél, ezt mindenki egy HÚÚÚBAAAAZMEEEG felkiáltással kísérte, mert világossá vált, hogy miért szakadt el a lánc... bekapott egy hajtókar anyát. :O Na ekkor aztán igazán elkezdtem izgulni, hú, hajtókar , dugattyú, mik sérülhettek még... Inkább kiszedtük az egész motort, olajteknő le, viszont megvolt az összes hajtókar anya... Tehát volt egy bónusz csavar a kocsiban. Mikor láttuk, hogy végülis más nem sérült, minden oké, összeraktuk a motort és a pénteki szerelést éjfél körül befejeztük. 

Szombaton reggel 6-kor folytatás, beraktuk a motort a helyére, aztán Andrei kollega meghozta a hiányzó vezlánc szettet, amit gyorsan be is építettünk, mikor minden a helyén volt, jöhetett a próbaindítás. Én se hittem benne, de azonnal beindult, és nagyon szépen járt, annyira, hogy 15 mp után le is állt és onnantól kezdve megint nem volt szikra.... OOOFUCK! Ekkor már marhára ideges voltam, hiszen hiába lett jó a motor, megint beszart valami... A tűző napon már amúgy sem bírtam tovább, így otthagytam inkább. Délután a szervezők segítettek feltolni az autót a sátrunkhoz, ahol árnyékos helyen lehetett tevékenykedni. Na itt újra, kondi, trafó csere, de szikra még minig sehol... Szerencsére Peti 500 megint a segítségemre volt, állítottunk egy gyújtást, utána derült ki, hogy a megszakító volt retkes, azért hiányzott a szikra... Ezek után persze azonnal beindult, így végülis 2 napos szerelés után újra ment az autó. :)
Szerencsére a felvonulásra lett kész, így azon részt tudtam venni. 
Vasárnap összepakoltunk és elindultunk hazafelé. Eger felé vettük az utat, mert ott volt egy kis dolgunk, de ha már ott voltunk muszáj volt egy kis bort hozni Szépasszonyvölgyből. Innen Tibee ment Tarján felé, Norbertoval mi viszont elindultunk Pest felé. Egészen jól jött a kisautó, 90-es utazót tartottuk, a kihulló csavar után már kezdtem aggódni, hogy hazaérek-e egyáltalán. Norberto útközben elkanyarodott, így egyedül maradtam hazafelé. A tempó maradt, viszont valami nem tetszett, kezdett picit gyengülni, nagyon melegedett. Elég sok olajat megzabált, így töltöttem utána, ekkor még nyugodtan. 10 km múlva erős benzinszagot lehetett érezni, az autó megint megállt, persze a 3-as úton a semmi közepén. A hiba nem tűnt súlyosnak, a karbiból kijött a cső, ezt miután visszahűlt,visszaraktam a helyére. Itt láttam, hogy olajos a légszűrőház, leszedtem a szívócsövet, ami tele volt olajjal, ekkor gondoltam a kartergázcső telefosta, így lekötöttem, nehogy teleköpje. Hazafelé vánszorogva jött már az autó minden megtett méter ajándék volt, alig vártam, hogy otthon legyek már. De az 50-es tempónál már nem jöttek elő gondok, hazaért a kisautó. Annyira elment a kedvem tőle, hogy 1 hétig rá se néztem.

Hibakeresés:
Ma már nem bírtam magammal, kivettem az egész motort, darabokra bontom, ennek már úgyis annyi. Fura volt, hogy újabb csavarok tűntek el, ahol nem, mint például a légszűrőháznál, ott a lemezt repesztette szét. Bontásnál vettem észre, hogy a kartergázcső teljesen száraz, így egy helyről jöhetett az olaj: az égéstérből... jajjj itt nagyobb a baj. Lekaptam a hengerfejet, ahol vastagon szétégett olajréteg várt mindenhol. A hengerek fala elég karcos, így tuti, hogy a gyűrűknek annyi, a furcsa az, hogy nem füstölt az autó.

Tények:
Most ott tartok, hogy ezt a motort már nem csinálom meg, 4000 km után újra fel kellene újítani, hagyom inkább a francba. Autó tehát lerakva, legalább bringával tudok közlekedni, az autóra majd tavasszal, vagy nyáron visszatérek, hogy mit érdemes megcsinálni rajta. Úgy tűnik ez a KGST party elég drága mulatság volt nekem, ráadásul, már járóképes autóm sincsen... FUCK

Viszont szeretném megköszönni azoknak akik segítettek: Norberto, Andrei, OGY, Gedeon, Peti500, Antoni és még azoknak akik most nem jutnak eszembe. :)

stomak @ . 22 fotó . 10 komment

Motor projekt+ rücsi

700-as motor:
Jelen állás szerint egyre szarabbul állok vele, mivel a blokk is tele volt kókány dolgokkal, mint például a fordítva berakott főtengely szimering, hogy egyet említsek... Ezúton is csókoltatom milán barátunkat az igényessége miatt. :)
Egyetlen jelentősebb változás, hogy megérkezett lengyelből a sport vezérműtengely. Legalább fél évig vadásztam rá, soha nem volt olyan amilyet akartam, vagy elvitték azonnal, vagy nem tudott angolul az illető. :) Végül a csóka egészen segítőkész volt és miután elküldtem a pénzt 1 hét múlva itt is volt a finomság. Kiváncsi leszek rá, hogy mit tud majd.
A többi része a motornak lassan, de készül, ezekről majd inkább akkor, ha kezd végleges lenni.

DDU( 88.914km)
Végülis egészen hamar 1 év után sikerült megtörni az autómat. Egészen vicces eset, mivel amíg fizettem a kúton, a barom állatja belémtolatott... Állitólag túl kicsi az autó nem látni a tükörben. 
Állandóan szivat az autó rájöttem: Előjön egy hiba, kijavítom, nem megyek vele 50km-t és tessék újra szarakodik valami... Dehát ez egy kispolszki... :D
Sajnos a tél megtette a hatását, durván elkezdett rohadni az autó, pedig összesen kétszer mentem ki vele a sózott utakra... Gondolkoztam a lakatolásán, de igazából nem akarok ebbe már pénzt ölni, talán még egy műszakin sikerül áttolni, aztán ennyi volt.

Fehér:
Hosszú álmából sikerült felébreszteni. :)
Fél év állás után 3. fordulatra beindult, jó kis autó ez.
Gondoltam lemosom az alját alvázvédés előtt, neki is estem, de ami nagyon odabaszott, hogy kedves volt tulajdonosa mikor örömmel átvette a Merkúr telepen a friss póckiját, nagy örömében elfelejtette lealvázvédőzni a gépet, majd miután jó redvás és sáros lett az alja, elvitte... Ezért kellett a kerékdobokat teljesen levakarni, mert az alvázvédő alatt tele volt sárral. 

Ezután következett az autó számára nagy túra Monorra, ez azért sok, mert nálam eddig összesen ment vagy 80km-t. De végülis hiba nélkül lejutott, pedig a kuplung se az igazi, a fékről nem is beszélve.
Egy újabb alvázmosás-homokfúvás után végre jöhetett a rücsi, de nem akármilyen, hanem fehér. Ez akkor jutott eszembe amikor vakartam a dobokat, mert eredetileg is ilyen volt ugye, hát akkor legyen ilyen,ráadásul nagyon mutatós. Sajna egyelőre csak a dobok vannak meg, a padló majd még a nyár folyamán.

stomak @ . 11 fotó . Szólj hozzá!

téli móka

Kisautókat még ősszel leraktam, illetve leponyváztam, hogy megvédjem a téli zord időjárástól. Ez egy darabig jó ötlet is volt, addig ameddig nem jöttek a keményebb fagyok, konkrétan szétrepedezett az egész ponyva, így nem láttam értelmét a létezésének. 

A havat vártam, de késett, mikor végre leesett egy adag, akkor előhoztam a kiskocsit mégis játszani egy keveset. :D A brutál bütykös gumik kiválóak hóban, aszvalton viszont durva hangja van. :) Kétszer mentem el csapatni vele, ebből egyszer se értem haza. Elsőre csak a kondenzátor szart be szerencsére, de viszont másnap hatalmas pukkanást lehetett hallani, halleluja felrobbant az akkumulátor... Na innen 2km-t toltuk hazáig, végül megúsztam egy aksi, kondenzátor és trafó cserével a kalandot. Illetve talán mégse, azóta nincs index, relé csere után se működik sajnos. :(

Mivel a motorban már 1500 km van, így hirtelen néztem egy olajszintet, meglepetésemre az olaj alig érte el a nívót... Töltöttem utána, de szerintem irreális ez az olajfogyasztás, persze sehol se ereszt, mindenhol porszáraz.

Előkapartam a bringát is, mert amint itt a jobb idő ezzel fogok szaladgálni. Sajnos a régi gumik menthetetlenül szarok voltak, így vettem rá egy szettet, így felkészülten várjuk a tavaszt. :)
stomak @ . 9 fotó . 1 komment