Archívum: 2014 (6)

Tevékenységtérkép

Létszámcsökkentés

Mivel egyszerre kezdett kicsit sok autó itthon lenni, kellett valamilyen lépéseket tenni.

Fehér kisautó sorsát már nyár elején eldöntöttem. Mégpedig a nyár végéig mennie kell. Ezért komoly munkába kezdtünk és végre olyan állapotba lett hozva, mint amiről mindig is álmodtam. Persze már tudtam, hogy ezt nem használhatom ki, de mára megváltozott már egy csomó dolog. Kapott egy új váltót, motor burkolatok új szintert, dobok gyári színre visszafújva, alja is teljesen álvázvédve. Pár helyen kellett a fényezést is javítani, de a pontos színnek és a jó kezű fényezőnek hála nem lehet megmondani, hogy hol lett javítva. Pár apró simítást abszolválva és sok munkaórának hála összeállt a gépezet. Kicsit sajnáltam, de komolyabb érzelmi kötődésem ehhez a kocsihoz soha sem volt. Új otthona Németország lesz ezentúl, de legalább jó kezekben lesz.

Másik terv Regata vásárlása után, hogy mind a Regata és mind az Uno is el lesz adva. Most mindentől meg akarok szabadulni, ha majd találok olyan kiszemelt autót amilyet akarok, akkor ne legyek bajban. Az Uno rövid időn belül elkelt, jó autó volt, de a fogyasztási gondok miatt nem akartam tovább szenvedni vele, pedig a kaszni teljesen rozsdamentes volt, ami Uno viszonylatban szinte nem is létezik.
Regata lesz egy nehezebb ügy, ő még itthon van, remélem hamarosan ő is jó helyre kerül.

Remélem a következő poszt megint egy új autóról fog szólni. :)

Stagnálás

Sajnos vizsgaidőszak miatt szinte egyáltalán nem tudok haladni az autókkal.

Bár azért közben történt ez-az, lássuk sorban:

Vittem egy elég nagy adag csavart galvanizáltatni, mondhatom, hogy most ez lett az eddigi legjobb minőség és végre nem hiányzik belőle semmi. :)

A bontandó Uno turboból elhoztam az egész belsejét már szinte, az üléseket gyorsan be is pattintottam egy kis plasztikázás után. Igazság szerint nem azért jó mert ritka és turbo( ezért is), de végre elfér a lábam, mert ezt valahogy hátrébb lehet állítani. :)  

Közben az alkatrészállományt is bővítettem 1-2 érdekességgel: krómos lökösre való toldat, ami marha ronda, soha nem is lesz autón, de legalább ilyen is van már :) Illetve szereztem egy gyári Monte Carlo kormányt, ritka módon gyári dudagombbal, ami nagyon ritka már. Vicces volt, mert az első szerint lada kormány, ami max annyiból volt helyes, hogy abba is bele lehet rakni. A fém részek voltak viseltesek, de ezeket már javítottam, most tényleg csak a beszerelést várja már.

Költözéskor jött a nagy dilemma, mert az ottani mélygarázsból el kellett takarítanom a polost. Ez nem lett volna gond, ha a másik narancs nem lenne most szétdöntve teljesen. Viszont mint kiderült az új lakásnál lehet bérelni különálló garázst, ami nem mellesleg elég nagy egy polskinak. :) Hát ennél jobb megoldást nem találhattam volna. Most sikerült is kellően belaknom, mert már ez is szét van szedve, komplett hátsó futómű, komplett fék csere és olajszivárgások megszüntetése a feladat műszaki előtt. Persze, ennél sokkal több dolog is meg lesz most csinálva, ha már úgyis szétkaptam.

Az épülő narancs most is ott szomorkodik felborítva, mert se időm, se kedvem csinálni. Talán nyáron újra ihletet kapok hozzá, mert , ha nem akkor ott lesznek gondok. :)

További fejlemények

Most kezdek eléggé belelendülni az autófelújításba. :)

A narancs alja tovább szépült, első körben kapott rozsdagátló alapozót, majd erre egy szürke réteg festék is jött később. Ez után végigtömítőztem az alját is a kocsinak. Röviden, tömören most itt tartok, rövidesen vissza kell borítani a kasznit, mert nem tudtam 1 doblemezt befejezni, nagyon szarul lehet így hozzáférni.

Uno is halad a szépülés útján, a sérült ronda első lökhárító helyett rendeltem már korábban egy új Turbo lökhárítót. Annyit kellett alakítani rajta, hogy a ködlámpák helye nem volt kivágva, ezt siekrült is megoldani, de nagyon sokat pöcsöltem vele, nem akartam, hogy ronda legyen. A csere se volt egyszerű, mert az egyik csavar elforgott a lökösben annyira összerohadt... Mivel amúgy is kuka lenne a lökhárító, így szépen körbevágtam a csavart, ami végül eltört leszedés közben. :) Ami a polskinál egy 3 perces művelet, itt majdnem egy napom ráment a lökhárító cserére. :) Mert persze, ha már le lett szedve, alatta is szépen kitakarítottam, ileltve 1-2 alkatrészt pótoltam. Így végre van ködlámpa is az autón, illetve már szép az eleje is. :) A piros díszcsíkot is megoldottam már a lökhárítóra, ahogy azt illik is. :)

Lassan, de biztosan :)

Sajnos mostanában még a jó idő ellenére sem sikerült úgy haladnom a kocsival, mint ahogy azt terveztem korábban, ugyanis  reggeltől estig egyetem van, hétvégéimet se tudom nyugodtan eltölteni.

A legutóbbi 2 napban sikerült egészen belelendülnöm, így most már van látszata is annak, hogy dolgozom az autón. Azért bőven sikerült az alján rozsdás részeket találni, lemez illesztéseknél az alvázvédő alatt szinte mindenhol találtam felületi rozsdát, de ezeket könnyen sikerült eltávolítani. Most lekentem koranttal, ezek után majd kap valami alapozó réteget, tömítőzve lesznek a szükséges helyek, s ez után jöhet az alvázvédés, majd színre is lesz fújva az alja.

DDU-ról lebontottam a fékrendszert, mert az szinte még új, és ehhez pont tökéletes lesz, csak egy kis szépítgetést kap. Viszont ezzel a művelettel megpecsételtem DDU sorsát, ez már saját lábán innen nem fog távozni. :( 2 évig szolgált, de így lesz a legjobb mindenkinek.

Egyelőre itt tartok, a képek beszéljenek inkább helyettem. :)

Felújítás folytatódik :)

Igaz én sem gondoltam, hogy már most ennyire belelendülök a szétszedésbe, de most már van látható haladás is. :) Sajnos a decemberi és januári tavaszi időt nem tudtam a vizsgáim miatt kihasználni, mostanra meg eléggé hüvös lett az idő, de legalább van egy hét szabadság itthon. :)

Az autót sikerült oldalra borítani, ezek után folytattam az egész futómű lehámozásával. Meglepő módon relatíve kevés szívás volt a csavarokkal, mondjuk az egyik laprugó alubak rendesen megszívatott, illetve sikerült az egyik lengőkar tartó csavart is beletörni a kaszniba, de ettől függetlenül egy délelőtt alatt lekaptam az egészet.  Jó volt látni, hogy tényleg szép állapotú az autó alja, lesz vele meló, de ez még bőven vállalható. Ma már elkezdtem a rozsdás részek feltárását és eltüntetését is. Nem vakarom le a gyári alvázvédőt, csak az illesztéseknél lesz feltárva, mert néhol találni felületi rozsdát ott is. Ezt követi majd a kellő felületkezelés, majd rücsizem az egészet újra, és visszakapja a gyári narancs színt újra. Majd a teljesen felújított futómű kerülhet vissza, illetve a fogasléces kormányműnek kell még tartókonzolt is gyártani.

A motor már jó kezekben van, halad az újjáépítés, remélem tavasz-nyár elején már az is készen lesz. Ezekkel a mostani haladásokkal még reálisnak mondható, hogy nyár végén már készen lesz a kisautó. :) Persze még nagyon az elején vagyok, de egy rakat alkatrész már felújítva várja a beszerelést.

Az uno-val is történt haladás: sikerült szerezni rá gyári Turbo hátsó lámpákat, igazi kincsek. :)

Télen sem állunk meg :)

Igaz vizsgaidőszak kellős közepén vagyok, de ettől függetlenül nem tudom visszafogni magamat a szokásos bütykölésektől. :)

Pár szót az uno-ról: Mostanában teszi a dolgát szépen, az önindítót teljesen fel kellett újítani, karbi felújítás és egy csomó állítgatás után most megy az autó. Bár hidegen gázadásra még mindig megtorpan, de kezdem megszokni. Fűtés mint kiderült mégiscsak jó, illetve nem. Fűtés bejön az utastérbe, de a hideg levegőt nem lehet elzárni, így a meleg mellett dől a kezemre a jéghideg levegő. Hurrá, lehet tavasszal az egész műszerfalat szétbelezni. :)

BBU Monoron tölti a telet egy jó kis garázsban, nyáron kénytelen leszek folytatni a garázs projektet, mert már erősen 2 autónak szükséges a fedett hely.

A másik narancs is épülget közben, sőt leginkább csak ezzel foglalkozom már egy fél éve. Mivel nagy szereléseknek ilyen hidegben nem tudok nekiállni, illetve most időm sem engedi, ezért itthon próbálok alkotni mindig valamit.
Egyelőre a kis műanyag-gumi csetreszek szépítgetésével foglalkozom, mert tudom, hogy tavasszal ugyanezt, már tuti nem csinálnám meg ilyen alaposan. Hazakerült az olasz brown kábelkötege, most az első köteg volt soron. Az egészet átpucoltam, rendeztem, bandázsoltam és az oxidos csúszósarukat kicseréltem. Vicces, mert teljesen más, mint a lengyel, ebben van pár plusz kábel, mint például a gyári világításnak a kormányvédő műanyagra. Ezen felül a kormánykapcsolóhoz vezető kábelek csatlakozása is teljesen eltérő, így kénytelen leszek keríteni valami hozzá passzoló kormánykapcsolót. 

Amint kicsit jobb idő lesz, a BIS-ből kioperálom a fogaslécest, az összes sallanggal együtt, ezek kerülnek majd be a narancsba. Illetve kompletten lekopasztom a futóművet, ez megy homok-szinter wellnessre. Az új váltón tömítéseket kell cserélni egy pucolással együtt.
Az alkatrészek nagy része már beépíthető, de ettől még nagyon messze vagyok. A motor, ugye ami egyszer már elkészült, újra össze kellene rakni, megint pár módosítással az előzőhöz képest. Nagyon remélem, hogy nyár végén kész lesz a kocsi, de ehhez nagyon feszített tempóban kellene dolgoznom.

Közben, szinte véletlenül sikerült szerezni még 2 új króm lököst, ezek még nem tudom melyik autót fogják díszíteni, de sanszos, hogy BBU-ra kerülnek, amik meg azon vannak, vándorolnak tovább erre a narancsra.