Szokásos szívás

Km állás: 132.730 km
Haladok a kis uno-val... Első körben sikerült a nevemre iratni, így már hivatalosan is az enyém a kocsi. Hűtőfolyadékot is cserélni kellett már, megszűntek a melegedési gondok, illetve hamarabb eléri az üzemi hőfokot. :)
Fűtőrendszerre is ráfért egy takarítás, mert ahogy bekapcsoltam max fokozaton a fűtést, egy fél erdőnyi száradt falevél landolt az utastérben. :)
Gyorsan durrantottam egy egységes, és nekem nagyon tetsző matt szürke festéket, fillerezés után. Elvittem felgumizni, itthon voltak szinte új gumik hozzá. Nekem nagyon tetszik az összkép, de iszonyatosan magas a kocsi, persze kellően instabil is, úgyhogy a rugókat muszáj lesz kovácsoltatni. Sajna másnapra lapos lett az egyik gumi, de szerencsére utána tudták orvosolni ezt a gumisnál.

Következő körben rendeltem karbi felújító szettet, mert városban eléggé sokat evett és kellően szar volt az alapjárat, hidegen szinte használhatatlan volt. Most már teljesen összerakva és beállítva várja, hogy újra mehessen. 

Másik szívás, hogy semmi se legyen egyszerű, elkezdett szarakodni indításnál, alig forgatott az önindító. Gondoltam szar az aksi, hoztam egy másik alig használtat, azzal se lett jobb, de azt hittem az is csak le van merülve. De miután az összes aksi fel lett töltve és utána se forgatta át, már gyanús volt, főleg az égett szag az önindítótól. Ma sikerült kiszedni azt is, teljesen szét van kopva, elvileg lesz holnap cseredarab és tudunk robogni tovább. :)

A narancs pókkal is haladok közben, az egész csomagteret kipakoltam és kipucoltam az utolsó sarokig is, nagyon dzsuvás volt, ráfért egy alapos takarítás már.
szétdöntve durva milyen sokat el tudnak kérni ezért a összerakva már kibelezve teljesen tisztaság mindenhol :)

Kommentek

Totó

Gratula,ugyanezeket játszottam el én is az új kocsival+volt benne egy radiátor csere...

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!