Már megint új autó, de már okkal :)

Egyre rosszabb lett a helyzet nyár végére, hiszen egyedül BBU volt már csak járóképes, így elég sokat jártam vele, de ez nem volt tartható állapot, hiszen állandóan el kellett menni a garázshoz érte és visszavinni, persze, ha esett nem hoztam már ki. Ősz közeledtével meg már egyáltalán nem tudtam használni, így már nyáron új autó után néztem.
A választás szinte azonnal a Fiat Uno-ra esett, hiszen van egy pusztultabb példányunk nekünk is, de régen nagyon jól kiszolgált és megbízható autó volt. Az áruk eléggé nyomott, de használható példány szinte nem is létezik, ha meg van, akkor fapados. Első körben Turbo-t akartam feltétlen, de 2,5 hónap keresgélés után beletörődtem, hogy nem lesz ilyenem egyhamar, hiszen külföldön se volt, csak bőven 1 millió felett... :(

Így jött a választás az 1.5 sx verzióra, mert az eléggé felszerelt és erős is. Sikerült is egy szépet megnézni, de azt el is vitték utána.
Kicsit sajnáltam, de feltettek egy bordó-metál 1.1 sx-et, ami képről elég jó volt, ráadásul friss vizsgával kínálták. Rögtön intézkedtem is, de az autó Szombathelyen volt, és nem is lehetett azonnal menni érte, mert akkor még nem volt vizsga rajta. Mindenesetre félre lett rakva a kocsi, mentem is érte ahogy tudtam. Nem gonoltam arra, hogy hazafelé gond lenne, szerencsére nem is lett. Amit tudni kell a kocsiról: sehol sem rozsdásodik(kivéve az egyik toronynál van felületi) illetve gyári a fényezése is. Ez unoknál nagyon ritka és ismereve az akkori fiatokat szinte lehetetlen is. A motorja sajnos csak a 60 lovas, de ettől függetlenül nagyon fürge és pofátlanul keveset eszik. Az autónak konkrétan semmi baja, hiszen 132 ezer km alatt nem kopik szét, illetve amikor lemostam az alját, akkor láttam mennyire patyolat, nem sokat mehetett eddig télen. Hazafelé nagyon élvezetes volt közlekedni vele, a hangját is nagyon bírom. 300 km engem viselt meg jobban szerintem. :) Egyedüli hátránya az volt mikor elhoztam, hogy eléggé retkes volt, hiszen fél éve állt akkor és az előtt se tartották tisztán. Esztétikai gondjai is vannak, hiszen az első lökös sérült és az egyik ködlámpa is törött. Ezeket már be is szereztem, már csak át kellene cserélnem. 

Összességében boldog vagyok az autóval, végre nyugodtan el tudok indulni vele akárhova. Végre a pócki ténylegesen második autó lett, így kímélni tudom. Mivel ennek az állapota is roppant meglepő korához képest, ez sem lesz télen használva nagyon, csak ha muszáj. :)

Mivel nem maradhat annyira gyári sokáig, kaptam 4db Uno Turbo alufelnit, otthon meg van hozzá való 4db majdnem vadi új gumi. :)

Kommentek

KG

Gratula hozzá, leld örömödet benne! :)
Mibe, hogy nem fogod esőben/hóban/télen használni? :D

Totó

Gratula hozzá,én is most vettem új autót :D

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!