Létszámcsökkentés

Mivel egyszerre kezdett kicsit sok autó itthon lenni, kellett valamilyen lépéseket tenni.

Fehér kisautó sorsát már nyár elején eldöntöttem. Mégpedig a nyár végéig mennie kell. Ezért komoly munkába kezdtünk és végre olyan állapotba lett hozva, mint amiről mindig is álmodtam. Persze már tudtam, hogy ezt nem használhatom ki, de mára megváltozott már egy csomó dolog. Kapott egy új váltót, motor burkolatok új szintert, dobok gyári színre visszafújva, alja is teljesen álvázvédve. Pár helyen kellett a fényezést is javítani, de a pontos színnek és a jó kezű fényezőnek hála nem lehet megmondani, hogy hol lett javítva. Pár apró simítást abszolválva és sok munkaórának hála összeállt a gépezet. Kicsit sajnáltam, de komolyabb érzelmi kötődésem ehhez a kocsihoz soha sem volt. Új otthona Németország lesz ezentúl, de legalább jó kezekben lesz.

Másik terv Regata vásárlása után, hogy mind a Regata és mind az Uno is el lesz adva. Most mindentől meg akarok szabadulni, ha majd találok olyan kiszemelt autót amilyet akarok, akkor ne legyek bajban. Az Uno rövid időn belül elkelt, jó autó volt, de a fogyasztási gondok miatt nem akartam tovább szenvedni vele, pedig a kaszni teljesen rozsdamentes volt, ami Uno viszonylatban szinte nem is létezik.
Regata lesz egy nehezebb ügy, ő még itthon van, remélem hamarosan ő is jó helyre kerül.

Remélem a következő poszt megint egy új autóról fog szólni. :)
több, mint 2 év állás után már én beleztem szét ennyire. :)

Kommentek

Karki

Kíváncsi vagyok, milyen autó hozott ennyire lázba, hogy hirtelen eladogatod a többit... :)

barnapolski

Szép a fehér keréküreg. Mivel csináltad?

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!